A szingli férfiak közül szoftverfejlesztőként, a szingli nők közül pedig bolti eladóként dolgoznak a legtöbben
Egy tipikus 20–39 éves magyar szingli 30 év körüli, érettségivel vagy diplomával rendelkezik. Tízből csaknem négy (37%) ilyen korú szingli férfi a fővárosban él, a szingli nők közül pedig minden másodikról (47%) mondható el ugyanez – derül ki a 2022-es népszámlálás adatai alapján. A 20-as és 30-as éveikben járó szingli férfiaknál továbbra is a szoftverfejlesztő számít a leggyakoribb foglalkozásnak, a nőknél pedig a bolti eladó és az általános irodai adminisztrátor került most is a lista elejére – sorolja a szinglikkel kapcsolatos legfrissebb adatokat Dr. Rövid Irén szociológus, az első magyar szinglitérkép készítője.
A 2022-es népszámlálás időpontjában valamivel több mint 209 ezer 20–39 éves szingli élt Magyarországon, ők azok, akik még sosem kötöttek házasságot, azaz nőtlen, hajadon családi állapotúak voltak, nem volt tartós párkapcsolatuk (ebben az esetben élettársuk), nem született még gyermekük, egyedül éltek egy háztartásban. 2011-hez képest a 20-as és 30-as éveikben járó szinglik száma 4,3%-kal emelkedett: a szingli férfiak száma 12%-kal nőtt, a nőké viszont 5,8%-kal csökkent. „A legfrissebb adatok is arra utalnak, hogy a szinglik között több a férfi, mint a nő, sőt még tovább nőtt a férfiak aránya a körükben. A 2011-es népszámláláskor még a 20–39 éves szinglik 56%-a volt férfi, addig 2022-ben már 60% volt ez az arány” – emelte ki Dr. Rövid Irén.
Egy tipikus 20–39 éves szingli férfi 30 éves és középfokú végzettsége van. Az átlagoshoz képest több közöttük a diplomás, de arányaiban a legtöbben (44%) érettségivel rendelkeznek: míg országosan az ilyen korú férfiak 22%-ának volt diplomája, addig szingli társaiknál ez az arány 34%-ot tett ki. „A szingli férfiak közül a 2016-os mikrocenzushoz, azaz „kis népszámláláshoz” hasonlóan legtöbben szoftverfejlesztőként dolgoznak a 2022-es adatok szerint. Azonban míg korábban a lakatos és a rendszergazda követte ezt a rangsorban, addig a legfrissebb adatok szerint már a tehergépkocsi-vezető, kamionsofőr és a bolti eladó került még dobogós helyre” – mutatott rá a szociológus. Valamelyest tehát változott ez a sorrend, és felkerültek olyan foglalkozások is a listára, amelyek eddig nem szerepeltek rajta. „Kiderült többek között az is, hogy a 20-as, 30-as éveikben járó szingli férfiak közül sokan dolgoznak gépészmérnökként és szakácsként is, azonban a rendszergazda, ami korábban a második volt a listán, a 2022-es adatok szerint már nincs az első tíz leggyakoribbnak számító foglalkozás között” – állapította meg Dr. Rövid Irén.
Egy átlagosnak tekinthető 20–39 éves szingli nő 29 éves, és felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Míg országosan a 20-as, 30-as nők egyharmada (33%-a) volt diplomás, addig a szingliknél ez az arány jóval magasabb volt (50%). „A szingli nőknél továbbra is a bolti eladó és az általános irodai adminisztrátor számított a leggyakoribb foglalkozásnak, de míg a pultos és a pénzügyi ügyintéző hátrébb került a listán, addig az üzletpolitikai elemző, szervező felkerült a harmadik helyre” – hangsúlyozta Dr. Rövid Irén. Érdekesség, hogy a szingli nők közül sokan dolgoznak még többek között kereskedelmi és egyéb ügyintézőként, pincérként, valamint személyzeti és pályaválasztási szakértőként is.

*„Jelen grafika a Központi Statisztikai Hivatal (www.ksh.hu) 2022. évi népszámlálás egyedi kérésre összeállított táblázatos adatállomány felhasználásával készült. A dokumentumban foglalt számítások és az azokból levont következtetések kizárólag Dr. Rövid Irén, mint szerző szellemi termékei.”
A bejegyzéshez tartozó képi anyag, az alábbi linken letölthető.
A magyar szinglitérképről
Az első magyar szinglitérkép 2017-ben készült el, de 2018-ban jelent meg először a Területi Statisztika folyóirat 3. számában Dr. Rövid Irén „Pillanatfelvétel a szinglikről – A szinglik általános és területi jellemzői a népszámlálási adatok alapján” című tanulmányában. Azt mutatja meg, hogyan alakult a 20–39 éves szinglik aránya az egyes településeken Magyarországon. A 2011-es népszámlálás adatai alapján elkészített magyar szinglitérképet a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala is nyilvántartásba vette. Az első szinglitérkép után a 2016-os mikrocenzus, azaz „kis népszámlálás” alapján született másik két újabb szinglitérkép is, amely a 20–39 és a 40–49 éves szinglik arányát ábrázolja járásonként. A legfrissebb, 2022-es népszámlálás adatai alapján Dr. Rövid Irén szociológus a 2011-es lehatárolást követve, az összehasonlíthatóságot szem előtt tartva készítette el a legújabb magyar szinglitérképet.
Sajtómegkeresés esetén kérjük a sajto@szingliterkep.hu email címen vegye fel velünk a kapcsolatot!