Az első magyar szinglikutatást Utasi Ágnes végezte még a kétezres évek elején. Utasi erről szóló könyvének címéből arra következtethetünk, hogy a szinglilét többnyire nem egy vágyott élethelyzetet jelenthetett, hiszen azt a címet viselte, hogy „Feláldozott kapcsolatok – A magyar szingli”. Utasi ugyanis már akkor is, lassan két évtizeddel ezelőtt, úgy látta, hogy inkább kényszerszinglik élnek Magyarországon, a szinglik döntő többsége ugyanis idővel szeretne családot, házasságban és gyermekkel képzeli el az életét. Azonban mégis sokan, főként a nagyvárosokban pár nélkül élnek, nem feltétlenül azért, mert nem vágynak párkapcsolatra.
Utasi nagyvárosban élő szinglik körében végzett interjús felmérést, és ezeket az eredményeket tette közzé a korábban említett könyvében, ami a magyarországi szinglikutatások esetében megkerülhetetlen, fontos viszonyítási pont a kutatók és azok számára is, akik szeretnének egy részletesebb képet kapni a szinglilét lehetséges okairól és a szingli élethelyzetről.
Kiket vizsgált Utasi, kiket tekintett szinglinek?
Utasi Ágnes azokat tekintette szinglinek, akik…
… 30–40 évesek voltak,
…nagyvárosban éltek,
…nem volt tartós párkapcsolatuk,
…magasan képzettek voltak,
…a munkaerőpiacon az átlagosnál előnyösebb helyzetben voltak,
…az átlagosnál többet kerestek,
…a szabadidejüket változatosan töltötték el,
…magukat anyagilag függetlennek tartották.
Vagyis Utasi nemcsak azokat sorolta a szinglik közé, akiknek még nem született gyermekük, ugyanis minden negyedik szinglinek, aki részt vett a kutatásban, született már gyermeke.
Forrás: Utasi Ágnes (2004): Feláldozott kapcsolatok – A magyar szingli. MTA Politikai Tudományok Intézete, Budapest.
