Variációk szinglire!

Egészen az 1970-es évekig nem használták a szingli kifejezést Európában. Mi lehet az oka annak, hogy éppen ekkor jelent meg ez a fogalom? Nem volt korábban jellemző, hogy valaki egyedül, pár nélkül éljen?

Nézzük, mi volt a szingli előtt!

Vénlány, agglegény – korábban így nevezték azokat a nőket, illetve férfiakat, akik egy bizonyos életkorig nem kötöttek házasságot. 

Bár nem olyan sokan, mint most, de az 1970-es évek előtt is voltak olyan férfiak és nők, akik pár nélkül éltek. Persze ez közel sem volt olyan gyakori, mint amit napjainkban tapasztalunk. Mi történt 1970-ben és az azt követő évtizedekben, hogy Európában, így nálunk is, előtérbe került a szingli kifejezés?

Az 1970-es évek óta jelentősen nőtt azoknak a száma, akik egyedül élnek, persze ez nem magyar sajátosság. Míg 1970-ben közel 600 ezren, addig 2016-ban (a „kis népszámlálás” szerint) már kétszer annyian 1,2 millióan éltek egyedül hazánkban. Az egyszemélyes háztartások aránya 1970 és 2011 között folyamatosan nőtt, 2016-ra némileg mérséklődött, még így is tízből csaknem három háztartásban egy személy élt. A legfrissebb 2022-es népszámlálás adatai szerint az egyedül élők száma 1,4 millióra nőtt, a háztartások 36%-a egyszemélyes volt.

Na és kik azok a szinglik?

A szingli kifejezés az Egyesült Államokból származik, kezdetben azokat a fiatalokat értették alatta, akik tudatosan választották ezt az életformát. Később minden egyedül élő személyt (egyedülállót) a szinglik közé soroltak, de a kutatók idővel rájöttek arra, hogy más szinglidefinícióra van szükség, hiszen így túlzottan sokan tartoznak a szinglik közé. 

Számos variáció született, talán éppen ezért is övezi akkora rejtély azt, hogy most kit tekinthetünk szinglinek. Tehát nincs egy egységes, mindenki által elfogadott szinglidefiníció. 

Kíváncsi vagy, milyen szinglikutatások voltak Magyarországon, és ott kiket tekintettek szinglinek? Szeretnéd megtudni, mi az én szinglidefinícióm? Akkor a következő SzingliBlog Neked szól!

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg bátran!

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük